Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Csak türelmesen Mészáros Tamás, Népszava, 2006. június 16. Alighanem az egész honi politikára jellemzõ, hogy mûvelõi - miközben reggeltõl-estig tudatosan "kommunikálnak" -, valójában a társadalmi disputa elemi törvényszerûségeivel sincsenek tisztában. Hiszen méregdrága választási kampányok folytak ebben az országban a tökéletes kontraproduktivitás jegyében (lásd a Fidesz sikertelenségét), gyõzelme óta meg a kormányoldal téblábol elveszetten a saját közlendõi között. Ráadásul egy nem éppen szívderítõ gazdasági megszorítás érvrendszere, ismertetése, kifejtése körül tapasztalhatók meglehetõs zavarok; noha - úgymond - erre a "csomagra", illetve ennek tálalására már a kampány idején is készültek, elvégre tudták, mire vállalkoznak, ha folytathatják az ország irányítását. Lehet, hogy tudták, mit akarnak. De nem tisztázták, milyen ritmusban, miként adják elõ, és kik lesznek azok, akik képesek meggyõzõen beszélni a kormányzati szándékokról. Elõször is: túl hosszan - heteken át - nem álltak elõ a konkrétumokkal, ám ez a késedelem még magyarázható volna az alapos felkészülés, a részletekre is gondot fordító kimunkálás idõigényével. Az érdekképviseletek, az elemzõk, és a különbözõ hitelminõsítõk viszont épp arról beszélnek, hogy ez a program, lehet bár ambiciózus, de sok tekintetben hevenyészett, pontatlan, s nem utolsó sorban alkotmányossági aggályokat is felvet. És akkor még nem beszéltünk a tervezet ingatag politikai megalapozottságáról: igyekszik kímélni ugyan a nyugdíjasokat és a családtámogatás rendszerét, de a generális adóemelések révén mégis olymértékben sújtja a szegényeket, hogy azok a terhelést egyszerûen nem lesznek képesek elviselni. A kompenzációk viszont máig kérdésesek. Márpedig mindezt az a Ferge Zsuzsa mondja, akit a kormányfõ nem is oly rég bízott meg egy átfogó szociális program elkészítésével. Tehát itt nemcsak kommunikációs problémák vannak. De minél bonyolultabb a helyzet, annál gondosabban és empatikusabban kell a közösségi diskurzust lefolytatni. Ez a körültekintés és tapintat hiányzik eddig a kormány beszédmódjából - és fájdalom, magának Gyurcsány Ferencnek a stílusából, fogalmazásmódjából is. Enyhén szólva nem volt szerencsés azt mondania az ország nyilvánossága elõtt, hogy "nem fog fájni" - mármint az az "új egyensúly", ami némely (és nem az ellenzéktõl származó) számítások szerint is havonta és átlagosan mintegy húsz-huszonötezer forintot vesz ki a családok többségének a zsebébõl. A miniszterelnök nyilván úgy gondolta, hogy ha megpróbál nem túl nagy jelentõséget tulajdonítani az elkövetkezendõ megszorításoknak, s igyekszik mintegy "lekezelni" a hozzájuk tapadó félelmeket, akkor az emberek is hajlanak majd a felülemelkedésre. Csakhogy ez a dolog nem így mûködik. Attól, aki a "pénzbehajtást" képviseli, a társadalom mindenekelõtt együttérzést, méltányosságot, megértést, mondhatni, hogy már-már "részvétnyilvánítást" vár; mert a társadalom - legyen ez a fogalom bármíly absztrakt -, amúgy általában áldozatnak, éspedig a politika áldozatának tekinti magát. És nem szereti, ha ehhez képest nyeglén beszélnek vele. Lehet errõl a szereposztásról egy politikusnak más a véleménye, de jobb, ha azt megtartja magának. Vannak a mindenkori közérzületnek olyan elemei, amelyek megváltoztathatatlanok - következésképp számolni kell velük. Bármennyire empatikusak vagyunk például a kormányfõ iránt, akit az Országos Érdekegyeztetõ Tanács ülésén ingerültté tesz, hogy sem a munkavállalók, sem a munkaadók képviselõinek nincsenek alternatív javaslataik az általuk kritizált csomaggal szemben, akkor sem tekinthetjük bocsánatosnak azt a kifakadást, amellyel kvázi "elküldte" Szlovákiába a magyar adóviszonyokkal elégedetlen vállalkozókat. Mert ebben a tárgyalási pozícióban Gyurcsány Ferencnek rendkívül türelmesnek kell lennie. Rendkivül - hiszen rendkívüli helyzetet akar rendkívüli eszközökkel orvosolni. És még csak azt sem mondhatja, hogy azokért az állapotokért, amelyek most fájdalmas beavatkozást igényelnek, õ személyében nem felelõs. Abban nincs vita a szakértõk között, hogy az államháztartás anomáliái 2ooo-2oo1-ben kezdtek kialakulni, és a romló folyamatok Orbánéktól a Medgyessy-érán át húzódtak idáig. Csakhogy a kormányrudat átvevõ Gyurcsány a választások elõtt néhány hónappal éppenséggel adócsökkentést hajtott végre, és ezzel maga is rontott a költségvetés helyzetén. Az áfa mérséklésének veszélyére már akkor többen figyelmeztettek, a kilátásba helyezett ötéves adócsökkentési programot úgyszintén kétkedve fogadták a szakértõk. A kormányfõnek pedig tisztában kellett lennie a valós helyzettel. S ha ennek ellenére "jótékonykodott", mert élvezni akarta a belõle származó politikai hasznot, akkor most bizony az a legkevesebb, hogy vállalja annak minden mai ódiumát. A felelõsség egyebek között azt is jelenti, hogy tûrni kell. Tûrni a jogos és alaptalan szemrehányásokat egyaránt. Aztán - vagy inkább közben -, elõ lehet állni a megfontolt magyarázatokkal, és még inkább azokkal a kidolgozott intézkedési tervekkel, amelyek remélhetõen meggyõzhetik a kormányzat igazáról a kétkedõket. Egyszóval, aki itt a hatalom megszemélyesítõjeként tárgyal, az nem sértõdhet meg. Akkor sem, ha igaztalannak érez némely reakciókat, akkor sem, ha elfáradt kissé az utóbbi idõk szakadatlan munkájában. A politikusnak az a sorsa, hogy dolgozhat éjt nappá téve keményen - és akár produktívan -, majd ha néhány rossz mondatot ejt a nyilvánosság elõtt, semmivé teheti mindazt, amit egyébként netán remekül elvégzett. Ezért az a kényelmetlen, és sokszor igazságtalan igazság, hogy a kommunikáció fontosabb lehet a tartalomnál. Mert minden politikai tartalmat a kommunikáció juttat el az emberek tudatába - így vagy úgy. A kormány beszédmódja most szétesõnek, improvizáltnak hat. Kidolgozói mintha nem döntötték volna el, õk maguk mekkora súlyt és jelentõséget tulajdonítanak az intézkedéseiknek. És ha tétovaságuk negatív nemzetközi visszhangot vált ki, akkor elpanaszolják, hogy a világ még nem értette meg a szándékaikat. Az ilyesféle fölényeskedés különösen visszatetszõ azoknak a szájából, akik eddig oly sokat köszönhettek épp a világpiaci szereplõk megértõ jóindulatának. Tehát félre a dölyffel. Több alázatot a feladatok, és több megértést azok iránt, akik nem tehetnek róla, hogy ide jutottunk. A politikai üzemmenet egyebek közt abban is különbözik a vállalatitól, hogy az irányítók soha nem tehetnek szemrehányást az irányítottaknak. Mert itt mindig az utóbbiak állják a cehhet. Mészáros Tamás Csak türelmesen, Népszava, 2006. június 16.